Füzi Anita

@ coworking kutató és tanácsadó

Anita elismert coworking szakértő nemzetközi berkekben, de rögös út vezetett 6 országon át odáig akivé mára vált. Klasszik egyetemi kutatónak készült, már közgazdász tanulmányai alatt eldöntötte hogy marad az akadémián: doktorit szerez, tanít és izgalmasnál izgalmasabb kutatásokban vesz majd részt. Doktori tanulmányait végül 2013-ban kezdte meg ösztöndíjasként a Cardiff Metropolitan University-n, ahol először találkozott a coworking fogalmával. Akkoriban a világon másodikként belekezdett egy olyan kutatásba ami azt célozta felderíteni hogy a coworking irodák miként hatnak a vállalkozók kreatív és vállalkozásfejlesztési folyamataira. Miután befejezte a “nagy művet” és megjárta még az MIT-t is mint vendégkutató, mégsem maradt az akadémián. Némi alkalmazotti lét után belevágott a freelancerkedésbe. Az Evelo Agency alapcsapatának tagjaként ma hibrid és coworking irodák létrehozását segíti világszerte. Szintén oszlopos tagja a Cowork7/24-nek akivel közel 2 éve dobták piacra a világ egyik első közösségi iroda megosztó és foglaló app-ját. Szenvedélye olyan coworking és coliving koncepciókat alkotni amelyek pozitív társadalmi és gazdasági hatással bírnak.

Talks

  • Így fogunk dolgozni 5 év múlva: panelbeszélgetés a téma hazai szakértőivel